2015. november 16., hétfő

HAMUPIPŐKE UTÁN SZABADON - BAB VÁLOGATÓ



Mindenki ismeri hamupipőke történetét. Szegényke nem győzte válogatni a sok-sok kölest, lencsét, miegymást, amit mostohája a földre szórt. Mindig sajnáltam a lánykát, és most mégis, én is tettem Okostojásom elé egy zacskó szárazbabot, hogy válogassa csak szét szépen egyesével. Engem azonban teljesen más szándékok vezéreltek, mint a gonosz mostohát.

2015. november 12., csütörtök

FESSÜNK ECSETTEL!



Néhány hete vendégeket vártunk. A kislány egyidős Okostojással. Olyan elfoglaltságot akartam kigondolni a gyerekeknek, ami mindkettejüknek örömet okoz. Megkérdeztem az anyukát, hogy az ő lánya is szeret-e festeni, mert ha igen, szerintem ez jó móka lenne. A válasz nagyon meglepett. Azt mondta, nem tudja, mert még soha nem próbálták!
Azóta minden anyukát megkérdezek, akinek hasonló korú a gyereke, és rendszerint ugyanezt a választ kapom. Hogy mi ennek az oka? Általában egyszerűen nem gondoljuk, hogy már itt lenne az ideje vagy félünk a kialakuló káosztól.
Pedig jó móka a festés, nem kell hozzá különösebb előkészület és a gyerekek nagyon élvezik, hogy alkotnak a papírra. Nem utolsó sorban remek alkalom a színek neveinek megtanulására. 
Szükséges eszközök:

2015. november 9., hétfő

SÜTŐTÖK MÉRETVÁLOGATÓ - INGYENES



A múlt heti sütőtök puzzle után most következzen egy méretválogató játék.

2015. november 6., péntek

SZŐLŐFÜRT - VÁGJ ÉS RAGASSZ (ingyen letölthető)




Én még nem láttam olyan gyerkőcöt, aki nem szeretett ragasztani. Ezt bizonyítja az matricás-füzet dömping is, ami elárasztotta a gyerekkönyv piacot az utóbbi években.
Nálunk akkor kezdődött a ragasztás mánia, amikor Okostojás felfedezte, hogy a nővére íróasztalának középső fiókján lévő habmatricák könnyedén leszedhetők, majd egy másik felületre odaragaszthatók. A kis szívecskék jó része azóta átvándorolt az ő szobája különböző tárgyaira, úgy mint szekrény, ágy, baba, plüssmaci, ablak, szőnyeg, stb. Nem mondom, hogy mindnek örültem :)
Azután következtek a matricás füzetek. És ekkor felfedeztem, hogy meglepő pontossággal helyezi a matricákat a megfelelő helyre, sőt, ha elsőre nem sikerült, leszedte és megigazította! Úgy láttam, kifejezetten örömet okoz számára, amikor egy-egy darabot a megfelelő pozícióban sikerült rögzítenie. (Nagyon megörültem, mert a nagyobbik lányomnak gondot okozott a suliban az írástanulásnál, hogy kisebb korában manuális tevékenységekben nem volt túl ügyes)
Ekkor kezdtem el matricákat keresgélni, de olyat nem nagyon találtam, ami nekünk megfelelt volna, így arra gondoltam, kipróbáljuk a stift ragasztót, jó lesz az is. Jól tettem. Mára stift ragasztó nagy-nagy barátunk lett :)
Nyomtattam neki számtalan különböző dolgot, amit ragaszthatott - szigorúan a papírra.
Az egyik ilyen alkotásom egy szőlőfürt, amit most egy kis ráncfelvarrás után közkinccsé teszek.

2015. november 3., kedd

SÜTŐTÖK PUZZLE - LETÖLTHETŐ (INGYENES)




Sütőtök szezon van, ez kétségtelen. Nincs olyan zöldséges, ahol ne állna nagy halmokban ez az élénk színű, az őszbe vidámságot hozó tökféle. Olyan jó ránézni! Kicsit rákattantunk a témára, a nagylányom folyamatosan gyártja a különféle tök-képeket. Én is rajzolgattam, majd készítettem belőle néhány tanulós-játékot. Az első egy kirakó volt.