2015. november 16., hétfő

HAMUPIPŐKE UTÁN SZABADON - BAB VÁLOGATÓ



Mindenki ismeri hamupipőke történetét. Szegényke nem győzte válogatni a sok-sok kölest, lencsét, miegymást, amit mostohája a földre szórt. Mindig sajnáltam a lánykát, és most mégis, én is tettem Okostojásom elé egy zacskó szárazbabot, hogy válogassa csak szét szépen egyesével. Engem azonban teljesen más szándékok vezéreltek, mint a gonosz mostohát.
Nem kiszúrni akartam vele, csak azt szerettem volna hogy jól szórakozzon és nem mellékesen tanuljon, ügyesedjen egy keveset :)

Ez egy nagyon egyszerű válogató játék, de ebben rejlik a szépsége is. Pillanatok alatt előkészíthetjük, mindig kéznél van, és a gyerkőcök - legalábbis az enyémek - imádnak matatni, rakosgatni, egyik tálból a másikba öntögetni, keverni-kavarni. Ezalatt nagyon sokat ügyesedik a kezecskéjük, erősödnek a kézizmaik.
Szükséges eszközök:
  • egy (vagy több :) ) zacskó vegyes étkezési szárazbab
  • egy nagyobb műanyag tál/doboz
  • két kisebb műanyag tálka/doboz/mélytányér

A babot beleöntjük a nagyobb tálba, majd a két kisebb tálkába válogatjuk őket. Egyikbe tettük a fehér babot, másikba a sötétet. Együtt játszottunk, én is vele együtt válogattam, így folyamatosan nézhette, hogyan kell. Néha szándékosan hibáztam, és sötét babot ejtettem a fehérek közé, majd erre fel is hívtam a figyelmet: 
- Jaj, véletlenül rossz tálkába tettem a sötét babot! Nem baj, mindjárt kijavítom! Hová tegyem?
És Okostojás lelkesen segített, megmutatta a másik tálkát. Még nyugtatgatott is: 
 - Nem baj, anyu, majd legközelebb sikerül! Csak próbáld meg! :) :)
Odáig voltam! Azt akarom, hogy tudja, nem tragédia, ha hibát ejt. Szeretném, ha látná, hogy a hibákat ki lehet javítani, helyre lehet hozni, tanulni lehet belőle. Azt szeretném, ha látná, hogy még a felnőttek is hibáznak néha, ez természetes és bárkivel előfordul, de ilyenkor megpróbáljuk helyrehozni, és ez fontosabb, mint hogy elsőre tökéletesen sikerült-e, amit elterveztünk.

 

Miután szétválogattuk a szemeket, hagytam, hogy szabadon játsszon velük, amit akar. Nagy örömmel öntögette egyik tálból a másikba - kicsit ugyan elcsodálkozott, hogy a kisebbik tálba miért nem fért bele az összes bab, de aztán hamar túllépett rajta, és a kiszóródott szemeket a padlón hagyta. Később kért  - azaz kivett a fiókból - színes műanyag kanalakat és azzal kevergette, emelgette, rakosgatta, zörgette a babszemeket. Majd a kanalakat beszúrta a tálkába és közölte, hogy kész a szobor. Le is fotóztam gyorsan, hátha ez egy nagy művész első absztrakt alkotása :) 


Legalább 30 percig teljesen egyedül játszott - egy zacskó babbal! Nyisd ki te is a kamrát, meglátod, sok kincs van benne!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése